abend

Néhány nappal ezelőtt leírtam néhány gondolatot a győrvári verekedő pap története kapcsán, és feltettem pár kérdést is, például ilyeneket: "Szükség van-e a katolikus egyház teljes megreformálására, a pedofil, korrupt, verekedő papok kiszűrésére, vagy jó a status quo? Vagy inkább a cölibátus eltörlése, az egyházak jelentősebb támogatása, a papneveldék növendékeinek szigorúbb ellenőrzése lenne a megoldás?"

Úgy tűnik, nem is jártam tévúton ezekkel az elképzelésekkel, legalábbis az aktuális Index címlapon található cikkben Tomka Miklós vallásszociológus hasonló okfejtését olvasom: "Az elmagányosodás ellen az igazi megoldás a cölibátus feloldása lenne. Tomka Miklós szerint a közhiedelemmel ellentétben a szex csak másodlagos vagy harmadlagos, a legfontosabb az, hogy végre lenne egy ember, akivel minden gondjukat megbeszélhetnék, és házastársuk és gyermekeik hazahoznák a világ dolgait, amiktől a papok most még el vannak zárva." Illetve: "A győrvári eset után felmerült, hogy létezik-e valamiféle pszichológiai alkalmassági vizsga, amin minden papnövendéknek át kell esnie. Tomka Miklós szerint van, és egyre erősebb a szerepe. Részben a pedofil- és a melegügyek miatt szigorítottak, de nem közvetlenül a papok szexuális hajlamait, hanem a személyiségük érettségét vizsgálják."

Érdemes elolvasni a teljes cikket, tanulságos.

Reggel fürdés közben felnéztem a fregolira, és csak egy inget láttam a fejem fölött. Ezek szerint péntek van, juhé!

Nemrégiben egy festői, alig párszáz fős vasi település neve bekerült az országos médiába.

A helyi plébános elmondása szerint a falu postása szándékosan hosszabb ideje borsot tör az orra alá, több ízben bepanaszolta már annak főnökénél (nem, nem a vezérigazgatónál, bár, a világi szakmákat űzőkkel ellentétben a plébános tán annak örülne a legjobban), és mindent megtesz annak érdekében, hogy elüldözze a faluból. Az utolsó csepp a pohárban a Keresztény Élet című újság helyett a Szabad Föld kézbesítése volt, amely után a plébános úgy érezte, nem bírja tovább, itt már csak a vadnyugati módszerek vezethetnek eredményre, a szép szó hasztalan, a kérés süket fülekre talál. (Legyünk igazságosak, ha én sem jutnék hozzá a heti Keresztény Élet adagomhoz, biztos, hogy én is falraraknék egy-két kisnyugdíjast a házból. No meg bizonyára az évszázados klerikus reflexek is közrejátszottak, méghogy szabad földtulajdon...)

Az első sokk után érdemes mélyebben belemásznunk a történetbe, megismerni apróbb részleteket, felderíteni miérteket. Ha így teszünk, megtudhatjuk, hogy már a postás apja is sekrestyés volt a falu templomában, hivatalában a sértett követte, aki - szavai szerint - hét papot szolgált ki. A jelenlegivel azonban - egy, a plébániába történt betörés kapcsán - megromlott a viszonya, aki őt ezért felmentette a szolgálattétel alól, így maradt neki a levelek, újságok kézbesítése. Érdekes momentum, hogy a férfi egyszerre teljesítette az egyházi és a világi feladatokat, amíg a plébánosnak is dolgozott, valószínűleg nem késtek a levelek, rendben voltak az újságok is.

Ezen tények birtokában felmerülnek azért bizonyos kérdések. Először is az, hogy lehet-e, kell-e a katolikus egyháznak beavatkoznia egy nyilvánvalóan nem egyházi kérdésbe, hanem két ember személyes konfliktusába? Leváltja-e a szombathelyi püspök az egyházközösség éléről a papot, vagy fél, hogy az neki is lenyom egy sallert? Szükség van-e a katolikus egyház teljes megreformálására, a pedofil, korrupt, verekedő papok kiszűrésére, vagy jó a status quo? Vagy inkább a cölibátus eltörlése, az egyházak jelentősebb támogatása, a papneveldék növendékeinek szigorúbb ellenőrzése lenne a megoldás? Esetleg a posta dolgozóinak pszichológiai tesztjére kellene nagyobb figyelmet fordítani? Ne adj isten (bocsánat a kifejezésért) a dolgozók olvasni tudását kellene fejleszteni, hogy képesek legyenek megkülönböztetni két újság címét? Vagy egyszerűen csak az egymás iránti toleranciának kéne nőnie, amely egy papnak - hogy úgy mondjam -, munkaköri kötelessége, de viszontvárható mindenkitől, aki megkapja? Bárhogy is, hogy kiprovokált akcióról volt szó, azt beszédesen bizonyítja a postás makacs magatartása, aki nem kér a bűnbocsánatból.

A legmókásabb részlet a Szabad Föld reagálása volt, kijelentették: "Minden hetilap álma: az olvasók törjék magukat, egymás kezéből kapják ki, ha kell, ölre is menjenek – azért, hogy az újságjukhoz hozzájussanak. De mit szóljunk mi, akik a puszta megjelenésünkkel jókora csetepatét robbantottunk ki?! Egy a bűnünk: rosszkor voltunk rossz helyen. A bűnbocsánat mégsem ránk vár. Talán a feloldozás érdekében mégis tehetünk valamit: meglepjük a plébániát egy Szabad Föld-előfizetéssel. Mert ha postást nem is, de egy-két estét érdemes „elverni” velünk…"

Ebben a történetben egyelőre sok az elvarratlan szál, a szabó pedig még nem nyilatkozott. Bárhogy is lesz, egy biztos, a végső ítélet nem itt hozzák egyik fél részére sem.

Ámen.

-A képek innen származnak-

Főcím:

"Elhunyt a Vészhelyzet írója
Michael Crichton 66 éves volt, rákban halt meg."

Mi lehetne ennél morbidabb?

Az jutott eszembe, hogy csupán egyetlen értelmes indoka lenne nőt szerezni a házhoz, - no persze, a vasaláson kívül - mégpedig, hogy nem kéne minden kaját 2-3 napig ennem. Egy emberre, vagyis csak magamra főzni tiszta pénzkidobás lenne, ha csak egy adagot készítenék, tehát kénytelen vagyok többet készíteni, meg tovább enni. A harmadik napon általában már undorral gyűröm le a spagettit, és nincs lazulás, ha akkor nem eszem meg, másnap vacsorakor már hiába keresném a hűtőben, addigra már kidobta magát.

Ha viszont lenne egy csaj, 1 max 2 nap alatt elmenne minden, persze másnap már ő enné, én meg simán visszaszokhatnék az úri minden nap más kaja tempóra. És ő persze lelkesen meg is enné, mert ilyen megértő lenne, meg tökéletes (másképp mit keresne itt?). Természetesen én hálás is lennék ezért, és ezt úgy mutatnám ki, hogy gyakran elmennék vele sétálni, persze a környékbeli járókelők meg-megállnának, jaaaj, de aranyoooos, mondanák, megvakargatnák a füle tövét, ő pedig hálásan tekintgetne feléjük, aztán mikor hazaérnénk, ő előreszaladna, hogy odahozza a papucsomat és a meztelen lányokat tartalmazó újságomat, én pedig hálából szólnék neki, hogy megeheti a tegnapi krumplipürét.

Tök jó lenne, szerintem egy idő után még szobatisztává is tudnám nevelni.

Álmom egy ilyen nő.

Néhány nappal ezelőtt már szerettem volna írni egy postot az RTL Klub borzalmas reggeli műsoráról - fogalmam sincs, mi a címe, szót sem érdemel -, amelyet ingvasalás közben voltam kénytelen végigszenvedni, szerencsére csak percekig, már elég gyors vagyok a témában, de sajnos nem jutott rá időm, hogy megtegyem. Talán jobb is így, ekkora amatőrizmust, amit ott művelnek "műsorvezetés" címszóval, sehol máshol nem lehetne eladni, csak ebben az országban, de itt úgy tűnik, ez kell a népnek - civakodó, egymással jópofizó "riporterek" (tuti recept: végy egy-két stohlbucit, rakd össze a tévé valami ötezerrészes szappanoperájának üresfejű szöszijével, és figyeld, ahogy a meghívott vendéget a "Hogy vagy? Jól?" színvonalú kérdésekkel traktálják), semmitmondó témák, és olyan kameraállások, amiktől egy jobbérzésű nyugdíjas azonnal leszalad a piacra vásárolni.

Most viszont volt valami, amit nem hagyhatok szó nélkül.

A Szulák-show-ra kapcsoltam az egyesen, ahol a meghívott vendégeknek a közhelyes, "Boldogít-e a pénz" kérdést tették fel. A műsorból az első 15 percet voltam képes végignézni, ez alatt talán az összes vendég elsütötte a "csak az első milliómról ne kérdezz" és a "most már elmondhatom, elévült" ezeréves poénokat(?), megspékelve persze azzal, hogy ők mennyire alulról kezdték - képzeljétek, a Lázár fivéreknek egy kivételével az összes díjnyertes lovat el kellett adniuk anno, hogy tudjanak venni egy kis élelmiszerbolt-hálózatot, ami mindössze néhány rongyos milliárdot hoz évente, hát mindjárt elsírom magam; Ápdét Norbinak meg egy haverja tervezte az első (első kétezer) videokazettájának a borítóját, mert neki sosem volt pénze, csak épp "egy új Skodára, meg a lányokra", Polgár Árpád meg a Patyolattal fusiztatott még a nyolcvanas évek végén, hát persze ahhoz sem kellhettek milliók...de a kedvencem mind közül Szilvássy Csilla volt, aki az akkor veszteséges Kemikált vette meg, méghozzá abból a pénzből, amit a Vico-birodalomból (talán még emlékeztek a fejére, Fenyőre...) való kiválása után kiperelt a cégből, hát ez is csak 650 millió magyar forintocska volt, forintocska, na.  Ettől azért talán még Tocsik Márta is elpirult volna legalább egy másodpercre.

Ez volt az a pont, ahol éreztem, hogy nem bírom tovább nézni szerencsétlen csóringereket, mert elhányom magam. Mivel a bicska már erősen bökdöste a zsebemet, elfoglaltam magam némi e-mail-ezéssel, az utolsó 3 percre sikerült visszaérnem a showból. (De kár.) Esküszöm, hagytam is volna annyiban az egészet, ha Szulák nem vág be egy ilyet a végére: (bocs, nem pontosan idézek) "azt hiszem, ti mind, miiiiiind megérdemlitek a sorsotokat, mert megküzdöttetek azért, amitok van." És még egy őszinte könnycseppet is láttam a szemében.

Na, hát sajnos vennem kell egy másik tévét, mert első felindulásomban lerúgtam a helyéről, mert sajnos meglöktem és leesett.

Szóval azt hiszem, hogy abban az országban, ahol a lakosság jelentős része varázsló (annyi pénzből él el egy hónapban, amennyiből még egy átlagember átlagos igénnyel sem tudna 30 ebédnél többet kihozni), nem igazán nyerő ötlet tisztességesnek, nagyszerű szakembernek beállítani azokat, akik szétlopták,-lopják az országot (igen, például adócsalásra gondolok, alaphangon. Mit hittél, ennyi pénzt lehet megkeresni?).

Úgyhogy csak annyit mondanék,

Kedves Andrea!

Menj te a picsába!

Nektek is folyik a nyálatok alvás közben?

Na ki a képen látható bácsi?

update: hát persze hogy ő:)

- Szóval – kezdte a sárkány – te is afféle sárkányölő vitéz vagy?
A királyfi süllyedt kicsit ültében, érezte, hogy nem lesz ez így jó.
- Nos, khm – vágott bele – az igazság az, hogy mint minden vitéz a királyi udvarban, én is szeretnék jó kis sztorikat mesélni a csajoknak arról, hogyan küzdöttem meg egy emberevő, rút szörnyeteggel egyszál magam. Ahogy kimondta az utolsó szavakat, érezte, hogy kicsit talán erősen fogalmazott, no meg a helyzet is elég ciki, idejött sárkányvért inni, ehelyett a sárkány sörét issza. Habár valljuk be, a sör minden körülmények között jobb ízű, mint a vér.
- Tudod – folytatta, hogy tompítsa az előb elhangzottak élét – ha eldicsekszel otthon a bigéknek, hogy egyedül elbántál egy – hmm, mit mondjak, morfondírozott – öö, nagy, erős és öööö, ennyire zöld lénnyel, mint egy sárkány, akkor teljesen odáig lesznek érted. Némelyik még a bokáját is kivillantja.

Míg a bemutatkozás folyt, a kiráyfi észre sem vette, hogy a torz, meg büdös csaj a sarokból odaosont melléjük.
- Helló, szépfiú – kacsintott lefelé a félméteres lovagra, aki ettől úgy megijedt, hogy kilöttyintette a maradék sörét. A spinének nyúlfoga volt, spánielfüle, haja az egyik oldalon alig, a másikon rasztába csavarta az idő vasfoga, miután, úgy tűnt, a lányba is harapott egy nagyot. Girbe-gurba lábak, aránytalan kezek, hordóhas és rohadt hús szaga jellemezték. De a cickói kurva jók voltak.

(folyt.köv.)

Hihetetlen, hogy lassan két éve velem van már, és még mindig tudok csodálattal nézni rá. Azelőtt sosem volt ilyen, az "elődeit" gyorsan meguntam, és csak kényszerből tartottam meg őket.

De ez most más.

Még mindig fel tudok benne fedezni vmi újat, nap mint nap. Tökéletes vonalai mit sem romlottak a szememben. Egyszerűen gyönyörű. Főleg az új ruhájában, amit tegnap kapott tőlem:)

Fura, hogy már két éve is ugyanazt tartottam tökéletesnek. Lehet, hogy öregszem...

Na jó, hogy ne dícsérjem agyon, reggelente már nem tud mindig felébreszteni...;)

De akkor is, életem egyik legjobb döntése volt.

Imádom ezt a telefont.

A királyfi a jelzett irányba nézett. Öreg Szaratov beregett a sarokban, mint egy felrobbanásra váró atomerőmű. Ha ez lehetséges volt, még félelmetesebbnek tűnt, mint a sárkány. Sőt, pontosított magában a királyfi, a sárkány még egész barátságosnak tűnt a hűtő és a sarokban gubbasztó torz menyecske mellett. Talán rokonok- volt az utolsó gondolata a lovagnak, mielőtt néhány bátortalan lépést tett volna a sört rejtő láda irányába.

A királyfi felállt, és gyakorlott mozdulatokkal megszabadult előbb a sisaktól, aztán a vértezet felső, majd alsó részétől. Rövid nézelődés után úgy döntött, nem rakja túl messzire, elvégre, mégse tudta pontosan, hányadán állnak most a sárkánnyal. Habár most itt söröznek, gyakorlott kocsmázó létére tisztában volt vele, hogy néha a legjobb ivócimborák is összezörrenek, ha túl sok volt már a nedűből. Jobb lesz a páncél itt a közelben – gondolta – legalább lesz mi mögé elbújni, ha rosszul alakulnak a dolgok.

(folyt.köv.)

Mi maradna utánad, ha holnap meghalnál?

Utánam azt hiszem, nem túl sok minden...és ez elkeserítő.

Ölni tudnék most egy jó Cézárért. Sok hússal. Főleg hússal. És valami jó kis öntettel. Na, aki először ér ide vele, az megkapja a fele királyságom.

Belegondoltatok már, naponta hány és hány dobostorta születik szerte az országban, hogy aztán különböző tányérokon vonuljon a biztos halálba? Rémisztő.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy legkisebb királyfi.

Talán ha 65 centi lehetett, de erős izgalmi állapotban elérte a 140-et is, igaz, ehhez asztalra kellett állnia. Na most történt egyszer, hogy útnak indult, ment, ment hegyen-völgyön keresztül, miközben végig azon gondolkodott, mi a faszért nem lehet a királyság síkságon, elvégre ő nem alpinista, vagy ilyesmi. Ahogy így gondolkodott magában, egyszer csak elért egy naaaagy nagy barlanghoz. Művelt királyfi volt, olvasott szépirodalmat, szóval teljesen tisztában volt vele, hogy itt most bizony fight lesz. Méghozzá egy sárkánnyal. Nem is kellett sokat várnia, megjelent a szörnyeteg, amin - bizony mondom néktek - egy, kettő, három, négy...tizenkét fejet számlált az ifjú kalandor. Ez bizony kurva sok, gondolta, ennyire durvát még csak a Fehérlófiában olvasott, de már ott se hitte el, hogy ilyesmi létezik. Hát, mint most kiderült, tévedett. Legalább öt fejet.

Rövid szemlélődés után mindkét oldal készen állt. A sárkány a harcra, a lovag meg a halálra.

A sárkány, lévén, jó humorú szörnyeteg volt, a negyedik és a kilencedik feje egyszer fel is léptek egy stand-up-comedy-ben, szóval a sárkány gondolta, kicsit azért szórakozik is, mégiscsak finomabb a hús, ha a királyfi vércukra az egekben van. Most talán azt gondoljátok, a sárkány egy igazi geci volt, és, hát, igazatok van. Tényleg az volt. A vándor érezte, hogy itt muszáj oldani a feszültséget valamivel, ezért lekapcsolta a biztosítékot. Rögtön sötét is lett az egész barlangban. A sárkány ötödik, hatodik és nyolcadik feje ettől zavarba jöttek, az első és a harmadik megoldást kerestek, az összes többi meg eddig is aludt, szóval őket egyáltalán nem zavarta a sötét.

Ezt a pillanatnyi zavart kihasználva, a királyfi menedéket keresett egy szikla mögött. Sajnos nem talált, de nem akarom előre lelőni a poént. Szóval keresgélt, kutatott, szöszmötölt és molyolt, közben feldöntötte az összes mozdítható dolgot a berendezésből, ropogtak a csontvázak, amiken átgázolt, nyekeregtek az egerek, amiknek a farkára lépett. Kicsit kezdte is már szarul érezni magát, tartott már házibulit otthon, a királyi udvarban, tudta, hogy a cselédei mennyit takarítottak egy egy ilyen alkalom után - most azonban se cselédek, se kurvák, szóval biztos volt benne, hogy az egyetlen, aki ezt megszívja, az bizony nem más, mint ő lesz.

Eközben, a sárkány megtalálta a kapcsolótáblát, és felbillentette a gombokat. A barlang fényárba borult, a királyfi pedig egy átkozott nagy kupleráj közepén találta magukat. Legnagyobb bánatára, ez a kupleráj nem az otthon megszokott kupleráj értelemmel bírt. Egyvalamiben azonban megegyeztt vele: itt is volt csaj. Igaz, nem volt akkora a választék, mint a Kastély Kupiban, sőt, konkrétan csupán egyetlen csaj volt itt, már ha azt a valamit, ami a sarokban kuporgott, csajnak lehet nevezni. Torz volt, meg büdös. Rövid ott tartózkodása során a királyfi másodszor érezte magát cefetül. Aztakurva, gondolta.

A sárkány - átérezve a helyzet súlyát, a tizedik feje anno dráma tagozatos volt - most először szólalt meg.

- Durva, mi? - hörögte.
- Az nem kifejezés - válaszolt a trónörökös.
- Háááát - sóhajtott a sárkány szomorúságot tettetve - vidd, ha akarod...
A királyfi érezte, hogy ez így nem lesz jó. Rövid tanakodás után így szólt:
- Öö, nincs egy söröd?
A sárkány felderült. Rég ivott már olyan társaságban, amelynek nem minden tagja tartozott hozzá.
- A hűtőben találsz - mutatott a barlang egyik szegletébe.

(folyt.köv.)

Nap nap után
elrettent a valóság, de még bírom, csak már nem annyira,
kicsit fáradok már.
Ennyi az egész, de nincs baj, csak magamban kesergek néha, hogy
mitől ilyen nehéz- 

Ma reggel különös dologra lettem figyelmes. A buszon.

Azt utálom benne, hogy olyan következetlen.

Ha valamit csak egyszer tehetnél meg az életben, mi lenne az?

De vajon miért csináljuk? 

Ha az életben érvényesülni szeretnél, meg kell tanulnod a sorok közt olvasni.
Remélem tudod.
Nem könnyű, és eltart pár évig, meg kell érned.
Ha éretlen vagy, nem fog menni.
Nézz csak szét.
Az egész világ erről szól.
Munka, emberi kapcsolatok, minden.
Elég érett vagy hozzá?

Nem lesznek itt sűrűn postok.
Sőt, ritkán lesznek.
Nem nagyon érek rá, úgyhogy akkor írok, amikor lesz időm.
Meg kedvem.
Meg ha lesz miről.
Ha tudsz a sorok közt olvasni, érteni fogod.
Ha nem, nem.
Pontosabban, akkor is, csak akkor félre.

Gratulálok, most rájöttél.
Nem lesz mindig ilyen egyszerű.
Mostantól magadnak kell rájönnöd, hol hiányzik egy-két sor...
Útra fel.
Lassú utazás lesz, előre szólok.