A királyfi a jelzett irányba nézett. Öreg Szaratov beregett a sarokban, mint egy felrobbanásra váró atomerőmű. Ha ez lehetséges volt, még félelmetesebbnek tűnt, mint a sárkány. Sőt, pontosított magában a királyfi, a sárkány még egész barátságosnak tűnt a hűtő és a sarokban gubbasztó torz menyecske mellett. Talán rokonok- volt az utolsó gondolata a lovagnak, mielőtt néhány bátortalan lépést tett volna a sört rejtő láda irányába.
Odaért, kinyitotta. „Sárkány sör”, olvasta a dobozokon. Nabazmeg, és ráadásul dobozos, gondolta magában. Mindegy, ha úgy vesszük, már negyed órája vadászhatna az Örök Királyi Erdőben, morfondírozott, ahhoz képest a dobozos sör maga a Paradicsom. Olyannyira, hogyha talál vodkát, még Bloody Mary-t is csinálhat.
A sárkány eközben felmérte a helyzetet, majd néhány gyors mozdulattal helyükre rakta a felborogatott dolgokat. Több szem, több logisztikai érzék. Mire a királyfi megtalálta a leghidegebb sört, addigra már a kanapén ült.
- Hozz egyet nekem is! – kiáltotta oda.
- Máris – harsogta vissza amaz.
A fénytől és attól, hogy a sárkány nem is tűnik annyira morcosnak, mint azt a királyfi várta volna, egészen felbátorodott. Lendületes léptekkel indult a kanapé felé, ahol a sárkány már kíváncsian nézegett, miféle szerzet is tulajdonképpen a – most már talán így is hívhatjuk – vendége. Az első, amit most észrevett, hogy milyen apró termetű emberünk. Persze, ha a sárkány olvasta volna az első fejezetet, vagy legalább az első két sorát hajlandó lett volna, akkor tudta volna, mi a szitu, azonban nem olvasta. Felkészületlen.
A lovag odaért a kanapéhoz, majd a sárkány helykínáló mozdulatára leült. A mozdulat közben iszonyatosan csörömpölt, ugyanis megjelenése óta nem volt alkalma levennie a páncélját, csupán a sisakrostélyt tolta fel, hogy jobban lásson. Persze, amikor észrevette a sarokban kuporgó csajt, jobbnak látta volna, ha lent van az a rostély, de azokban a pillanatokban sajnos túlságosan el volt foglalva az irhája mentésével, így a látvány csak közepes erősségű csapást mért érzékszerveire. Más helyzetben biztos, hogy legalább fél órára megvakult volna az iszonyattól. Naszóval, ahogy ott ültek így egymás mellett a kanapén, a sárkány egyik kezével lassan végigsimított a lovag combján. A lovag érezte, hogy...ööö, várjunk csak, ez nem az a jelenet! Elnézést, tévedés történt, itt nincs semmi buzulás! Ja igen...szóval a lovag, hogy elernyedt tagjait kényelembe helyezze, végigsimított a combján, na nem mintha a súlyos páncélzat alatt ez komoly felüdülést jelentett volna a lábainak. Gondolta, nem lesz ez így jó, ezért megkérdezte a sárkányt:
- Mond csak, nem zavarna, ha ledobnám a vasat magamról? Lassan kezdem magam úgy érezni, mintha szardínia lennék.
- Csak nyugodtan – felelt a sárkány hatodik feje, aki teljesen megértő volt a kényelmetlen szituációkat illetően, hiszen ő maga is középen helyezkedett el a hetedikkel együtt, és emiatt sokszor nyomorogtak a többiek miatt. Hiába, középen lenni a legszarabb.
- Köszi – mondta a királyfi.
- Szóra sem érdemes – mondta a sárkány.
- Psffsssz – mondta a sör, amit eközben az utóbbi kinyitott.
A királyfi felállt, és gyakorlott mozdulatokkal megszabadult előbb a sisaktól, aztán a vértezet felső, majd alsó részétől. Rövid nézelődés után úgy döntött, nem rakja túl messzire, elvégre, mégse tudta pontosan, hányadán állnak most a sárkánnyal. Habár most itt söröznek, gyakorlott kocsmázó létére tisztában volt vele, hogy néha a legjobb ivócimborák is összezörrenek, ha túl sok volt már a nedűből. Jobb lesz a páncél itt a közelben – gondolta – legalább lesz mi mögé elbújni, ha rosszul alakulnak a dolgok.
(folyt.köv.)
