Megérkezik a társaság. Jópofa arcok, ám igazán nem sok közöm van sem hozzájuk, sem a világukhoz. Jött az a lány is, akinek mindig elfelejtem a nevét, de őt magát nem, mert gyakorlatilag mindent megtestesít, amit utálok az urbánus emberben. Egyébként biztosan nem rossz lélek, de ez a magazinokból összeollózott élet, a „lájfsztájl-egyéniség" viszketést okoz a hátamon. Az új barátjával jött. Mint kiderült, már vagy fél éve együtt van ezzel a sráccal. Egyébként illenek egymáshoz, úgy külsőre, habitusra és még korban is. Egy dolog azonban érdekes, ez a srác is kő gazdag. Ahogy az ex, és az azt megelőző is. Véletlenül mindig jó helyre teszi a seggét. Mintha szűrő lenne a kapcsolataiban a min. havi 1 guriga jövedelem. Mondom, nem buta, nem rosszindulatú, de amolyan igazi trendi picsa. Komoly igényekkel, változatos élettel, amihez -meg mint tudjuk- dela kell. Talán ez a magyarázata annak, hogy Ámor sohasem lövi meg egy autószerelő nyilával? Tisztán emlékszem egy elszólására, ami a kapcsolatukra vonatkozott: „Jól vagyok tartva.” Prosti. Bárránézésre nem az. Bújtatott, tagadott. Átalánydíjas tarifa: Anyagi biztonság cserébe a testéért, a társaságáért, a kapcsolatáért. Nem nyíltan és még csak nem is bevallottan. Legfeljebb magának ismeri be. Néha.
Végre valaki, aki érti az mnk-t, és nem csak valami ostoba, hímsoviniszta beszólást lát benne.